A Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátum szerves részét képezi a tó és a partmenti települések: Ludas, Hajdújárás és Nosza. A megőrzött természeti értékek a mocsári életközösségre jellemző számos madár-, hal- és növényfaj. A táj szépsége a kiterjedt magas nádassal a rezervátum különleges értéke.

A Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátum a jelenlegi formájában 1994 óta védett, de a tó egy része már 1955-től védelem alatt állt. A 2006-ban megszületett új védelmi rendelkezés alapján a rezervátum területét 847 hektárra növelték, amit 2002 hektár védelmi zóna vesz körül. A rezervátum az I. védelmi kategóriába tartozó országos és nemzetközi jelentőségű vizes élőhely, melyet 1977-ben vettek fel a Ramsari egyezménybe.

Március 28-án megemlékezésen vettünk részt a Ramsari egyezmény alkalmából, a helyi Látogatóközpontban. A Ludasi-tó Speciális Természeti Rezervátum munkatársai bemutatták a Látogatóközpont oktatóprogramját, amellyel az általános és középiskolás diákokat célozták meg. Bemutatásra került Hulló István biológus Ködvirágos Hajnalok című könyve is.

A környező iskolák biológiatanárai és a hajdújárási 6. és 7. osztályos tanulók a rendezvény záró programjában sétára indultak az Oktatóközpont egyik tanösvényén. Ezután teszteket töltöttek ki a tanulók, melyen sikeresen szerepeltek ezért ajándékot kaptak.

Nagyon jól és tartalmasan töltöttük ezt a napot!