Az idén is, hagyományainkhoz híven, fergeteges farsangi bulit szerveztünk! Legalábbis, erről tanuskodnak tanulóink élménybeszámolói:

Ötödikesek:

Farsang napján, elmentünk a Helyi Közösségbe, az iskola szervezésében.
7:15-re mentünk suliba,és 10:15-kor indultunk.
Én sikolynak öltöztem. Valentin és Ádám voltunk egy csapatban.
Bementünk,hallgattunk zenét.Egy kis idő múlva szóltak,hogy aki akar az bejelentkezhet a versenyre. Bejelentkeztünk.

A nevünk Horror trió volt. Mi voltunk az egyes számú versenyzők.
Felmetünk a színpadra. Kérdezték tőlünk,hogy:honnan jött az ötlet?
Meg akarjuk-e nyerni a versenyt? Összesen 34-en jelentkeztek velünk
együtt. Lehetett szavazni a csapatokra.
Egy óráig volt a szavazás.
A nyeremény felelés mentesítő volt.Szavazás végéig buliztunk.
Én és Emanuel levettük a jelemezt,mert zavart.Sajnos nem voltunk benne a legjobb 3-ban,de megörültünk,mert volt tombola is.

Az osztályból csak Ádám nyert.Volt külön díjazás is.Mi nyertük a legrémísztőbb jelemezért járó díjatt.A legjobb tanárjelmez díját Kis Csontos Anita tanárnő nyerte.

Azt nyerte azzal a felelésmentesítővel,hogy egy órán akkor feleltet vagy akkor íratt ellenőrzőt amikor akar.

Bárcsak jövőre is lenne ilyen buli!Nagyon jól éreztük magunkat.

 

Hatodikosok:

Nagyon jó buli volt! Számunkra zenék is nagyon tetszettek. A jelmezek ötletesek és szépek,

kidolgozotak voltak . A helyezések igaságosak ,a hangulat kitűnő volt.

Reméltük, hogy jövőre is ilyen jó lesz !

 

Hetedikesek:

A farsang nagyon szupi volt! Majdnem mindenki beöltözött,a versenyen is sokan résztvettek. Mindenki jót bulizott! Sok ötletes jelmez volt.

A győztes megérdemelte a nyereményt, de mindenki nagyon jól szerepelt!

A helyezettek: 3.,Dr.Ügyvéd, 2.,LMFAO 1.,Victória

Különdijjakat is osztottak! A dijjak felelés mentesitik a diakokat!

 

DSCF7622.resized

Kattints a képre és nézd meg a buli képeit!

Berényi Sarolta összefoglalója

A busz 10.30-kor érkezett meg Királyhalmára, hogy át vigyen bennünket Hajdujárásra. Amikor beléptem Kulturotthonba, ahol az ünnepség tartott nagyon meglepődtem, hisz sok szebbnél szebb mókás jelmezt csodálhattam meg. Kis idő múlva kezdetét vette a verseny. Minden résztvevő igazán jól szerepelt. Egy kis bulis hangulat után Ági a műsorvezető bejelentette, hogy elérkezett a szavazás ideje. Ekkor mindenki megrohamozta az asztalt, ahol szavazatokat lehetett leadni. Ezzel a buli még fokozódott. Mindenki táncolt, énekelt és volt aki még a rapp-el is megpróbálkozott. 13:00ig tombolhattunk kedvenc zenéinkre, majd az eredményhírdetés következett mellyet izgatottan vártunk. Az első helyezettünk, Viktória , akit Sutus Viktor személyesített meg. Második helyezettünk az LMFAO let, a harmadik pedig Dd. Ügyvéd. Nyereményük felélés alól felmentő cédula volt, amiből a nyertes 3at kapott. Több külön díjat is osztottak pl: A hagyomány örzésért, Legkidolgozottabb jelmezért, a legrémisztöbbért, legviccesebbért is járt jutalom. S következett a várva várt tombola, ahol a szerencsések egy felelés felmentés papirt kaptak, ami így háromnegyed év előtt jól jön. Majd indultunk vissza Királyhalomra. Az idén nagyszerü volt a farsangi mulatság.