Október 24- én ellátogattunk a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházba, ahol a Furcsa hurok című előadást tekinthettük meg. Ez az előadás a táncról és arról szólt, hogy hogyan fejezhetjük ki magunkat beszéd nélkül. A rendező Döbrei Dénes előzőnap eljött hozzánk két színésszel, és az előadásról beszélgetett velünk.

A történet egy fiatal filozófusról szól, aki nem talál munkát, így végül színházi technikus lesz.  Korábban semmi kapcsolata nem volt a színházzal, de szép lassan beleivódik a színházi világba.

Ritmusos zenével kísérték a táncokat, és az érzések is a felszínre jutottak. Egyszer sírva, máskor vidáman táncolva játszották a szerepüket a színészek.

Érdekes volt számomra ez a látogatás, remélem máskor is eljuthatok színházba!