Szülőkategória: Hírek Hírek
Készült: 2008. október 16. csütörtök, 19:41 2008. október 16
Írta: Arnold Róbert Arnold Róbert

 

Iskolánk rendhagyóan megünnepli a nemzetközi gyermekhetet. Az idén az első napon a gyermekparlament ülésezett. Minden osztály készített egy díszes plakátot, amire öt kivánságot kellet ráírniuk. Az osztályok két képviselőt választottak, akik megpróbátak érvelni azokért a dolgokért, amiket a kivánságplakáton feltüntettek. Minden osztálynak legalább két kivánságot sikerült elfogadtatnia a tanárokkal. A diákparlament első üléséről jegyzőkönyv is készült amit megtekinthettek itt. A hét folyamán az osztályok kisebb kirándulásokon vettek részt. A 7. osztályosok iskolánk udvarában grilleztek az osztályfőnökükkel, és eljutottak a városi könyvtárba is. A 8.-ok pedig az erdőbe mentek  rostélyosozni az osztályfőnökükkel. A gyermekhét utolsó napján a diákok felcserélték a tanárokat, így a tanárok is átélhették, hogy milyen újra diáknak lenni. A tanulók nemcsak a tanárokat, hanem  az igazgatónőt, pedagógust, könyvtárost, takaritónőket és a mesterbácsit is menetsítették a munka alól.

 

DSCN0455.jpg DSCN0484.jpg DSCN0487.jpg

DSCN0491.jpg DSCN0493.jpg DSCN0495.jpg

DSCN0498.jpg DSCN0500.jpg DSCN0501.jpg

DSCN0502.jpg DSCN0504.jpg DSCN0546.jpg

DSCN0592.jpg gy111.jpg gy116.jpg

gy117.jpg gy120.jpg gy158.jpg

gy191.jpg gy197.jpg gy77.jpg

gy78.jpg gy81.jpg gy86.jpg

gy91.jpg gy92.jpg