Az én életem 

(önéletírás)

 

2006.április 24-én születtem.Ez a dátum a családom életében jelentős dátum.

Szabadkán születtem,és azóta Királyhalmán élek egy nem túl nagy házban.

A szüleim Móni és Attila,és van három bátyám is,akik közül egy édestestvérem,kettő pedig apai ágról féltestvérem.

A kis koromból halvány emlékfoszlányokra emlékszem,de vannak olyan emlékeim is,amiket sosem feledek el. Ezek az emlékek az ovis koromból maradtak meg. 

Az ovis éveim alatt sok-sok baleset ért,és többször is össze kellett varrni a fejem.

Az óvoda befejezése után az első osztályt is itt ,a királyhalmi iskolában kezdtem el.

Első óta kitűnő tanuló vagyok,és mindig igyekszem időre megtanulni és elvégezni a feladataimat. Bár a tavalyi tanévben,hetedikben, jócskán megkaptuk a leckét a koronavirus karanténos ideje alatt,ami megnehezítette a tanulást.

A mi 2006-os generációnk minden újban belecsöppen.Amig mi kiskorunkban rendes,kézben fogható játékokkal játszottunk,ahhoz képest a mostani 4 vagy 5 éves gyerekek csak a számitógépes technikával élik ki mindezt,de persze vannak kivételek is. A mi generációnk ki van téve a változások elé.

Én magamat egy céltudatos lánynak mondhatom. Előre tervezek,és megfigyelem jó és rossz értelemben is a dolgokat,tanulok belőlük. Sokat rajzolok,szinte az összes szabadidőm rajzolással tellik. A rajzolással készülök a felvételimre,hiszen Szegeden szeretném majd folytatni, grafikát tanulni.

A gimnázium befejezése után a főiskolára , majd egyetemre is tervezek menni.

A csöpke 14 évem alatt nem túl sokat tapasztaltam,de az apró hibákat,amiket vétettem,azokból sokat tanulok,és javítok belőlük,hogy aztán egy érett felnőtté váljak. Örülök,hogy egy csodás gyermekkorom volt,és remélem a továbbiakban is sikeres lehetek,és amit szeretnék megvalósítani azt megvalósítom!