Szülőkategória: Hittanosok Hittanosok
Készült: 2010. augusztus 26. csütörtök, 20:54 2010. augusztus 26
Írta: Kőműves Larisza Kőműves Larisza

A hajdújárási Lurkóház egész nyáron nyitva állt kisdiákjai előtt. A szünidő alatt minimális mértékűre csökkentettük a tanulást. Egy kis olvasás, írásgyakorlat és matekozás mellett inkább a kézművességnek, játéknak és sportnak szenteltünk több figyelmet.

Együtt a gyerekekkel rendbe tettük a kertet, és feltakarítottuk a Lurkóházat is. A közös munkák után jól esett a megérdemelt pihenés és a szakács néni mindennap valami finomsággal kedveskedett a lurkóknak. Különféle plakátokat készítettünk a gyerekekkel, amelyek felkerültek a tantermek és az ebédlő falára, hogy hangulatosabbá és szebbé tegyük saját kis környezetünket.

A nyár folyamán egy kisebb kirándulásra is sort kerítettünk. A helyi látogatóközpont munkatársának vezetésével sétáltunk egyet a Kőrös mentén és megnéztük a Ludasi-tavat. A kirándulás során sok mindent megtudhattunk lakóhelyünk nevezetességeiről és a környezetvédelemről. A gyerekeknek nagyon tetszett a csősz munkája, bemutatta, hogyan ellenőrzi a horgászokat, van-e megfelelő engedélyük. Beszélt a védett állatokról és a védett növényekről, és arról hogyan nézett ki régen a tó környéke. Szinte mindenkit lenyűgözött a madarászok tevékenysége. Bemutatták, hogyan fogják be a madarakat, milyen tulajdonságokat vizsgálnak rajtuk, és a gyerekek engedhették szabadon őket. Közben gyakoroltuk azt is, hogyan nem szemetelünk, a kapott cukorkák csomagolását összeszedtük, és nem hagytuk szanaszét. A kirándulás után megkértem a gyerekeket írjanak egy-egy rövid fogalmazást élményeikről, és meglepetten tapasztaltam, hogy szinte mindent megjegyeztek abból, amit a csősz bácsi mesélt, és amit útközben láttunk és hallottunk. Reméljük a továbbiakban is tudunk szervezni hasonló sétákat.

A hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola és a Németországi Vöröskereszt közös szervezésének köszönhetően a Lurkóház két diákja több mint két hetet tölthetett Németországban. A Vöröskereszt munkatársait május hónapban láttuk vendégül a Lurkóházban. Nekik köszönhetően felújíthattuk a ház bútorzatát, asztalokat, székeket kaptunk, háztartási gépeket, emellett tisztálkodó szereket, élelmiszereket, ruhaneműt, és szeptember 1-jén minden diákunk új táskával indulhat iskolába.

A németországi nyaralás felejthetetlen élményt jelent diákjaink részére. Az indulásra július 21-én került sor. Az utazás előtt nagy volt az izgalom, hiszen egyikük sem járt még külföldön, főképpen nem ilyen messze. A gyerekek együtt utaztak az iskola más diákjaival és a kísérő tanítókkal. Szálláshelyük a München melletti Pupling természetvédelmi területen volt. Az ott töltött idő alatt voltak hegyet mászni, jártak cseppkőbarlangban, a fürdőzést sem hagyták ki. Meglátogatták az olimpiai várost, az állatkertet, az arborétumot. Ellátogattak egy BMW kiállításra is, és múzeumban is jártak. Megtekintették a tűzoltóállomást, és II. Lajos egyik várát.  A gyerekeknek nagyon tetszett minden, és nagyon hálások azért, hogy erre a szép helyre eljuthattak.

 

img1.jpg img10.jpg img11.jpg

img12.jpg img13.jpg img14.jpg

img15.jpg img2.jpg img3.jpg

img4.jpg img5.jpg img6.jpg

img7.jpg img8.jpg img9.jpg