Szülőkategória: Aktivitások Aktivitások
Készült: 2017. szeptember 14. csütörtök, 19:55 2017. szeptember 14
Írta: Apró Réka Apró Réka

Péntek, szeptember 1-je

Ez a tanév máshogy kezdődött, mint a többi, mivel szeptember elseje pénteki napra esett. Már nagyon vártam,,hogy találkozhassam a barátaimmal,,mert nyáron nem volt alkalmam találkozni velük. Az volt az első dolgom, hogy megöleljem őket. 10perccel később 7:45-kor megszólalt a csengő, amit már nagyon vártam. Kilépett a magyar tanárnő az ajtón, aki nagy örömmel fogadott minket újra az iskolában. Bementünk és elfoglaltuk a helyünket a tantermünkben. Az oszink bejött, és elmondta, hogy hetedikben mivel fogunk foglalkozni, milyen felszerelés kell, még elmondta az órarendet. Következő órán átalakítottuk az osztályunkat a saját ízlésünk szerint.Harmadik óránk német volt, amin elég hosszasan elbeszélgettünk. Szünetekben arról beszélgettünk,hogy ki hol volt nyaralni. Lassacskán el is múltak az órák, és elérkezett a sulinap vége. Hazafélé még egy jót elbeszélgettünk.

Hétfő, szeptember 4.

Reggel az osztályban vártuk a földrajz tanár urat, de mivel kilyukadt az óránk, ezért a tanár úr nem tudta megtartani az órát. Német órán azon vesztünk össze, hogy ki melyik feladatot csinálja meg. Harmadik óránk fizika volt, ezt az órát mindenki nagyon várta, mert új tanárunk érkezett. Bemutatkozott és mi is elmeséltünk magunkról egy pár dolgot. Az óra nagyon gyorsan elmúlt, de néhányan már várták az óra végét. Két műszaki óránk következett, amiből a második órán a tanár úr egy oldalt íratott velünk. Az utolsó órát a fiúk nagyon várták, mivel most férfi tornatanárunk lett. A tanár úr rendesen megedzett minket. Az óra végén megbeszéltük, hogy mi legyen a választott sport. Mindenki a focit választotta, a lányok kivételével, de végül megegyeztünk. Átöltöztünk és elindultunk haza.

Kedd, szeptember 5.

Első két óránk történelem volt, amiből első órán átismételtük a hatodik osztály anyagát, második órán pedig elkezdtük az újkor jellemzőit. Következő óránk hittan volt. Hittan tanárnő kitalálta, hogy mindenki mond egy számot. és annyi cselekedetet kell mondania, amit a nyáron csinált. Informatikán egy levelet kellett küldeni a tanár úrnak. Két kémia következett, amit nagyon vártunk, mert számunkra új tantárgy. Óra után összepakoltunk és hazaindultunk.

Szerda, szeptember 6.

A napot angol órával kezdtük, amin feladatokat oldottunk meg. Két szerb órával folytattuk. Az első szerb órán átismételtük a szavakat, a második órán pedig feladatokat kellett egyedül megcsinálnunk, de mivel a hatodik osztályra is felügyelnie kellett, ezért a tornatanár figyelt ránk. Rajzórán prezentációt mutatott be a tanár úr. Fizika órán év eleji tesztet töltöttünk ki, amit egész órán írtunk. Magyar órán felolvastuk az Ez vagyok én című fogalmazásunkat. Utolsó óránk pedig osztályfőnöki volt, amin elmentünk fagyizni.

Csütörtök, szeptember 7.

Magyar órán megbeszéltük az oszival a gyerekhét programjait. Mivel elmaradt a zeneóra az osztályunkban lévő autógumikból akadálypályát készítettünk, azzal foglaltuk le magunkat. Az utolsó óránk biológia volt, amin az emberi testrészekről beszéltünk, de az óra végén átkeveredtünk a kutyákra.