Szülőkategória: Aktivitások Aktivitások
Készült: 2017. október 30. hétfő, 16:21 2017. október 30
Írta: Juhász Nikoletta Juhász Nikoletta

Október utolsó napjainál járunk, ami azt jelenti, hogy most érkezik a negyedév vége, és ezzel együtt az intőosztás is, ami sok teszttel, feleléssel és más megpróbáltatásokkal jár.

Szinte mindenből kaptunk jegyet, jókat is, de sajnos pár intő is becsúszott. Ami talán a legtöbb energiát és székmelegítést igényelt, az a magyar ellenőrző volt. Egy kisérettségi teszthez hasonlított. Ami a jegyeket illeti, kicsit katonásra sikeredtek, de a legjobb osztályzat, egy négyes, az én ellenőrzőm volt (persze ezt nem azért írtam le, hogy magamat fényezzem...na jó, de azért).

Az iskolánkat a tavaly elballagott, Balog Edvin is meglátogatta. Ő mesélt nekünk arról, hogy milyen középiskolába ment tovább, milyen tapasztalai vannak a középiskolát illetően, illetve milyen megemlékezés miatt van egynapos szünet Magyarországon, ugyanis ő most ott él.

A pár hete tartott gyermekhét plakátjainak készítése is folyamatban van, talán a jövő hétre készen is lesznek, és akkor kiderül, hogy melyik osztályé lett a legötletesebb.

Az intők kiosztására pénteken került sor, ezért mindenkinek elmaradt az utolsó órája, így hamarabb hazamehettünk.

Ami a jövő hetet illeti, a szerdai napon rövidített órák lesznek, mivel halottak napja lesz, mindenkinek lehetősége lesz kimenni a temetőbe elhunyt szeretteihez.

Közben más kultúrákban Halloweent ünnepelnek, amikor is a gyerekek ijesztő jelmezbe bújva járnak házról-házra és édességet kérnek. Párszor mi is kipróbáltuk a házalást, viszont erről hazánkban kevesen tudnak erről a szokásról. Természetesen akadt, aki tudott róla és édességekkel várt minket.

Röviden erről szólt a hetünk! Szerintem nem csak én örülök, hogy végre vége az első negyedévnek.