Sulihírek
A regölés hagyománya PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Ledenyák Lea, Varga Nikoletta és Farkas Marianna   
2012. február 21. kedd, 15:55

Karácsony másnapjától január 6.-áig tart a regölés időszaka, amikor varázsigékkel, a földöntúli erők megidézésével akarják elősegiteni a bőség, a termékenység eljövetelét és az ifjak egybekelését. Ez az ősi népszokás a pogány kórból származik, de a dalok szövege már Szent István korából való. Ilyenkor a legények állatbőrbe bújva, bekormozott arccal, zajkeltőkkel, láncos bottal, sippal, köcsögdudával járják a lányos házakat. Először a gazdának éneklik jókivánságaikat, azután a fiatal part “ regölik össze”, majd kérik mindezért a jutalmat. A királyhalmi ötödik osztályos tanulók azt a feladatot kapták hogy ültessék át a szövegét a mai idők “ stilusába”. Nagyon ügyes volt az egész osztály, de mégis a legjobb és legszinesebb munkákat közöljük.

Bemutatjuk az eredeti dalt is és az átirt dalok szövegét is.

Ledenyák Lea :

Ne fuss, ne fuss ne fuss Szent István királyunk mi sem vagyunk tetvesek, hanem te szolgáid.

Haj, regü rajta, azt is megadhatja az a nagy Úristen.

Adjon az Úristen ennek a gazdának, négy szép házat, két szép Jaguárt, ötezer eurót és egy okos telefont.

Adjon az Úristen ennek a gazdának, két szállodát, bele száz havert, az egyikbe bulizzanak, a másikba rókázzanak.

Adjon az Úristen ennek a gazdának, Disneylandet, bele száz játékot, plussz még hozzá, egy egész uszódát, bele ezer csúzdát.

Varga Nikoletta:

Adjon az Úristen ennek a kislánynak, négy szép patkányt, két kis egeret, csöngős-böngős kereket, arany ösztöke nyelet.

Adjon az Úristen ennek a kislánynak, két kis telefont, bele száz galambot, az egyikből berepülnek, a másikból kirepülnek.

Adjon az Úristen ennek a kislánynak, száz darab szalámit, kétszáz darab hagymát, fele a kislányé, fele Vargáéké.

Farkas Marianna:

Adjon az Úristen ennek a gazdának, négy érintős telcsit, két kis békát, csökönyös-bőgös egeret, arany öklöt, tenyeret.

Adjon az Úristen ennek a gazdának, két kis órát, bele száz mutatót, az egyikből kiessenek, a másikba beessenek.

Adjon az Úristen ennek a gazdának, száz fa dezodort, kétszáz sampont, fele a gazdáé, fele pedig enyém.

Farmer nadrágunk, Lukas talpú bocskorunk, ha szabad becsoszognunk.

Haj regő rajta azt is megadhatja az a nagy Úristen.


Módosítás dátuma: 2012. február 21. kedd, 16:17
 
Királyhalmi 7. osztály orvosi vizsgája PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Arnold Róbert   
2012. február 11. szombat, 10:19
Az orvosi vizsga elmarad. A következő időpontról pedig értesítve lesznek a tanulók, amikor elkezdődik a tanítás.
 
Vándorkiállítás 2012 PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kis Cs. Anita   
2012. február 08. szerda, 20:22

A mórahalmi SZÉKELYKAPUK – ZÖLDKAPUK pályázaton résztvesz iskolánk harmadik éve. Az idei évben a királyhalmi 6. osztályos tanulók szakkörcsapata, Kis Csontos Anita tanárnő vezetésével.

A csapatot alkotó diákok névsora: Balázs Ádám, Báló Richárd, Báló Melissza, Barta Edina, Berta Natália, Lőrinc Róbert, Schell Zsófia, Katona Nikolett, Torkos Tímea és Varga Adrián.

 

A munkát 2011 novemberében kezdtük minden szerdán együtt töltöttünk 2 órát. A munkát beszélgetéssel kezdtük. Megismerkedtünk a témákkal, ötleteket cseréltünk. A csapatnak 6 + 1 környezetvédelmi témáról szóló tablót kellett készíteni! A munkában mindenki keményen kivette a részét! Közben bővítettük tudásunkat. Szeretnénk felhívni a környezetünkben élők figyelmét, hogy több odafigyeléssel sok élőlény életét menthetjük meg. Kiemeltük a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát. A vándorkiállításunk több helyen lesz megtekinthető február folyamán.

Reméljük, hogy hatással leszünk az emberekre, ugyanis nem csak mondani, hanem tenni is kell valamit környezetünkért!

 

“Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg.”

Prótagorasz

Módosítás dátuma: 2012. február 08. szerda, 20:51
 
Modellezés PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Arnold Róbert   
2012. február 04. szombat, 21:25

A rossz idő sem tántorította vissza iskolánk fiatal modellezőit, és szerencsére Emil úr ís sikeresen átszelte a havas utakat Szabadkáról. A munkák mind elkészültek, már csak a jobb időt kell megvárni a reptetéshez, és a finom beállításokhoz. Akik most lemaradtak, vagy kedvet kaptak jelentkezzenek nálam.

 

Módosítás dátuma: 2012. február 04. szombat, 21:41
 
Iskolai, községi, körzeti és köztársasági versenyek időpontjai PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szűcs Anna   
2012. január 30. hétfő, 12:23

A napokban kézhez kaptuk, a községi, körzeti és köztársasági versenyek időpontjait és helyszíneit! Kedves felkészítő tanárok és tanulóink! Rajta hát!  Érdemes próbára tenni tehetségünket, hiszen nem csak az iskola hírnevét öregbíthetjük, hanem értékes pontszámokat gyűjthetünk a leendő éretségi eredményünkhöz !

 

 

ISKOLAI, KÖZSÉGI, KÖRZETI ÉS KÖZTÁRSASÁGI VERSENYEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI:

AZ ISKOLAI VERSENYEKET FEBRUÁR VÉGÉIG KELL LEBONYOLÍTANI!

 

KÖZSÉGI VERSENYEK

TANTÁRGY

HELYSZÍN

IDŐPONT

 

MEGBÍZOTT SZEMÉLY/

HETI ÓRASZÁM

FÖLDRAJZ

“Ivan Milutinović” Szabadka

2012 március 11

CSORBA OTTÓ 0,5

TÖRTÉNELEM

“ Sonja Marinković” Szabadka

2012 március 3

RÖVID JENŐ 1

KÉMIA

“Matko Vuković” Szabadka

2012 március 3

MARTONKA REGINA 0,5

BIOLÓGIA

“ Đuro Salaj” Szabadka

2012 február 25

MARUSNÁC SZILVIA 1

FIZIKA

“ J.J.Zmaj” Szabadka

2012 február 18

MARTONKA REGINA 0,5

NÉMET

“ Jovan Mikić” Szabadka

2012 március 10

KOHAJDA GIZELLA 0,5

MANCSITY M. JÚLIA 1

INFORMATIKA

“ Miloš Crnjanski” Szabadka

2012 február 26

ARNOLD RÓBERT 0,33

MATEMATIKA

“ Majsai úti Á.I.” Szabadka

2012 március 4

BENKÓ ISTVÁN 1

MŰSZAKI

„Matija Gubec” Tavankut

2012 március 18

ARNOLD RÓBERT 0,33

MAGYAR NYELV

“ Hunyadi János” Csantavér

2012 március 4

SCHELL KLÁRA 1

PÉCS BLANKA 1

KÖZLEKEDÉS

?

2012 ÁPRILIS VÉGE

ARNOLD RÓBERT 0,34

 

KÖRZETI VERSENYEK

FÖLDRAJZ

Bácsfeketehegy

2012 április 28

 

TÖRTÉNELEM

“Ivan Goran Kovačić” Szabadka

2012 március 31

 

KÉMIA

“ Csáki Lajos” Topolya

2012 április 1

 

BIOLÓGIA

?

2012 március 25

 

FIZIKA

“ J.J.Zmaj” Szabadka

2012 március 17

 

NÉMET

“ Jovan Mikić” Szabadka

2012 április 29

 

INFORMATIKA

“Miroslav Antić” Palics

2012 március 24

 

MATEMATIKA

“Kizur István” Szabadka

2012 március 31

 

MŰSZAKI

“Vuk Karadžić” Bajmok

2012 április 22

 

MAGYAR NYELV

“Széchényi István” Szabadka

2012 április 20

 

SZERB

“ Október 10” Szabadka

2012 március 4

 

KÖZLEKEDÉS

?

2012 május 19

 

 

 

KÖZTÁRSASÁGI VERSENYEK

MAGYAR NYELV

“Széchényi István” Szabadka

2012 május 18

 

SZERB

“Október 10” Szabadka

2012 május 20

 

NÉMET

?

2012 május 26

 

TÖRTÉNELEM

?

2012 május 6

 

FÖLDRAJZ

?

2011 május 14

 

MATEMATIKA

?

2012 május 5

 

INFORMATIKA

?

2012 április 21

 

FIZIKA

?

2012 április 28-29

 

KÉMIA

?

2012 május 12-13

 

BIOLÓGIA

?

2012 május 12

 

MŰSZAKI

?

2012 május 20

 

KÖZLEKEDÉS

?

2012 május 26

 

KENGURU-nemzetözi matematika

 

2012.MÁRCIUS 15.

10,00 ÓRA

BENKÓ ISTVÁN,

KIS CSONTOS ANITA

Módosítás dátuma: 2012. január 30. hétfő, 16:36
 

Eseménynaptár

«   február 2012   »
HKSzCsPSzV
  1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
    

bővebben ...

Sulisajtó

Sulisajtó - első negyedév

A sulisajtót olvassátok el, vagy töltsétek le

Bővebben...
 
III. negyedéves számunk

 TARTALOM

  1. Az igazgatónő cikke 
  2. Petőfi Sándor - szerkesztette Űrge Lívia
Bővebben...
 
Decemberi számunk

TARTALOM

  1. Karácsonyi beszámoló - Óvári Viktor, Dávid és Sifer Viktor cikke
  2. Karácsonyi népszokások - Schell Klára cikke

Bővebben...
 

Szavazások

Olvastál már a közösségi oldalakban rejlő veszélyekröl?
 
  • Advertisement
  • Advertisement
  • Advertisement
  • Advertisement